A 2010-2011-es szezon végefelé félpályán, családias közegben már folytak az edzések, de most, az új szezonra egész pályát béreltünk. Az edzéseken több pályaedző is részt vesz, hogy az egyes állomások hatékonyabban működjenek. Az edzéseket Paska Zoltán tervezi meg és vezeti le, aki a nyolc éves múltra visszatekintő White Sharks HC elnöke és csapatkapitánya, mindemellett képzett jégkorongedző is. Segítői Zahumenszky Anna,  ifjabb Paska  Zoltán és  Belvári András.
Várunk mindenkit, aki szívesen jönne, tudásszinttől függetlenül, azonban!  Szeretnénk, ha az edzések gördülékenyek,
hatékonyak volnának, ennek érdekében van két kérésünk:


1. Minden héten szerda estig, aki jönni szeretne, jelezze ezt a szándékát a lent olvasható elérhetőségeken. Erre azért van szükség, hogy az edzői gárda előre el tudja osztani
a jelentkezőket tudásszint szerint a megfelelő csoportokba, és az edzéstervet a létszám függvényében tudja összeállítani.  Ez az edzések minősége szempontjából kiemelten fontos ezért kérjük, vegyétek komolyan! Minthogy limitált a résztvevők létszáma, esetleges túljelentkezés esetén értelemszerűen azokat preferáljuk, akik előre befizették a hónapot.


2. Aki jön az edzésre, az legyen szíves érkezzen meg fél 8-ra. Azért kérjük ezt,
mert 3/4 8-kor, mikor már mindenki elkészült az öltözéssel, még ott az öltözőben
elmondjukaz edzés feladatait. Mindnyájunk érdeke ez, hiszen a jég túl drága ahhoz,
hogy olyan dolgokra pazaroljuk, amiket a szárazföldön is meg lehet tenni.


Költségek: aki előre bfizeti a hónapot: 2000 Ft / alkalom.
Alkalmankénti részvétel: 2500 Ft.
Gyerekek számára kedvezményes ár: 1500 Ft/ alkalom.


A szombat reggeli edzésekkel kapcsolatban további információ,
jelentkezés:  Paska Zoltán, 30-9222975, zoltan.paska@t-online.hu




















XX. Zodony u. 1.